Urbán - Szabó Béla: Szerelemhajó

Fotó forrása: Pinterest

Először nagyon mérges volt, mikor Sanya újságolta neki a hírt. Soha nem tudta volna elképzelni, hogy egyszer fönt lesz egy társkereső oldalon. Na, ezt most Sanya megtette helyette.

- Ezért még egyszer vagy nagyon hálás leszel nekem, vagy szidni fogsz, mint a bokrot - mondta neki vigyorogva.

És tessék, ott volt!

De, hogy jutott eszébe ennek a flótásnak, hogy ezt tegye vele.

- Ha akarod, egészítsd az adatlapodat! - kiáltotta még hátra fordulva utána Sanya.

Ott ült a gép előtt és nézte az adatlapját. Kiegészítette néhány fontosnak vélt információval magáról.

Na, arra befizetek, hogy hány nő fog elidőzni az adatlapomnál, gondolta.

x x x

Beesett az ajtón, szinte automatikusan kikapcsolta a riasztót.

Aztán kezdődtek az esti rituálék. Bekapcsolta a rádiót, ami állandóan szólt, ha a tévé éppen nem, begyújtott a cserépkályhába... Készített valami vacsorát, a legtöbbször valami olyat, amiből másnap ebédre is tudott vinni a munkahelyére. Az esti kakaó elmaradhatatlan volt.

Fél nyolckor, nyolckor kezdődtek a telefonálások. Egy-két barátnő, ismerősök, a fiáék, a legritkább esetben a lánya...

Múltak az órák, a napok, a hetek..., de semmi extra. A legtöbbször még egy filmet sem tudott végignézni.

Aztán jött a csend, az idegesítő csend. Amikor már aludni szeretett volna, csak sírdogált, forgolódott az ágyban. Százszor, ezerszer végiggondolta az elmúlt néhány évet... Álomba gondolkozta magát.

Két-három hete regisztrált egy társkereső oldalon. Akárhányszor bejelentkezett, mindig elcsodálkozott magán, hogy mit keres egyáltalán itt. Olykor már-már szégyellte is.

Aztán talált egy maga korabeli férfit, aki valahogy kilógott a sorból. Többször elolvasta az adatlapját, egymást követő napokon is. Érlelődött benne a gondolat, hogy reagál az adatlapon lévő néhány információra.

x x x

Nem sok idő kellett, hogy megelégelje a dolgot. Rengeteg nő, akik keresik, keresnék a férfit..., a nagy őt. Keresik azt a férfit, aki jelenthetne nekik valamit.

Mit is?

Hát ez az!

Egy valami derül ki biztosan, nem érzik jól magukat a bőrükben. Arról viszont egyiküknél sincs szó, hogy ezt mennyire gondolják komolyan. Arról meg végképp semmi, hogy mit tennének meg azért, hogy változzon az életük, áldoznának-e bármit is magukból.

Magától soha nem regisztrált volna egy társkereső oldalon, de mióta Sanya föltette, mintha úgy várt volna valamit. Még magának sem tudta megmondani, hogy mit.

Hátha...

Minél többször ment föl az oldalra, ez a hátha egyre messzebb került.

x x x

Napokig nézegette a férfi adatlapját. Nézte másokét is, de mindig visszatért hozzá.

Semmi kivagyiság, semmi magamutogató fényképek, semmi extrém bejegyzés.

Amit olvasott, tényszerű volt. Mintha ez az ember tényleg olyan lenne, az volna, mint amit leír. A többiekéhez képest ennyiből ez még extrémnek is volna tekinthető.

A férfi adatlapján a sokadik visszatérés után három információ keltette föl leginkább a figyelmét.

Az első ez volt: "Nyugodt vagyok, aki szeretetre, társra vágyik."

Arra, hogy mik azok, amikről soha nem tudna lemondani, ezt írta: "Az emberi kapcsolatokról, a szerelemről."

A szenvedélyéről ezt írta: "A művészetek, írással foglalkozok."

Lesz, ami lesz alapon, ezeket a bejegyzéseket megjelölte. Ezek tetszettek neki.

x x x

Este azzal a szándékkal lépett be az oldalra, hogy törli magát. Meglepetésére egy nő három bejegyzését is megjelölte, hogy tetszik neki.

Egy kedves, mosolygós hölgy nézett rá, kezében tartva - feltehetően - az unokáját.

Valamit vissza kellene reagálnom, gondolta.

Azt kérte a nőtől, hogy írjon magáról valamit.

Akkor este izgatottan feküdt le.

x x x

Arra kapta föl a fejét, hogy Zsuzsika, az egyik takarító néni a munkahelyén ráköszönt.

- Jó reggelt, Milcsike!

- Jó reggelt!

Próbált elviharzani mellette, de a következő pillanatban megállította.

- Képzelje Milcsike, a fiúk tegnap este már megint! Ne tudja meg, hogy mit hagytak maguk után! Marikával alig győztük lehordani az üvegeket... Nem értem ezt a Krisztikét, hogy engedheti...

Ezt ő sem értette.

- Ne haragudjon Zsuzsika, de rohannom kell.

- Milyen csinosak vagyunk ma is, Milcsike! - kiáltotta utána egy férfi hang.

Hátra se nézett, úgy kiáltotta vissza:

- Köszönöm.

Az irodában még senki nem volt. Az elmúlt években a kollégáknak még egyszer sem sikerült munkaidőkezdésre beérniük. Erről is Kriszti, a főnökasszony tehet.

A társkeresőre gondolt, egész pontosan arra a férfira, Gézára.

Bekapcsolta a gépet. Kíváncsi volt, hogy mi történt este óta. Míg beesnek a kollégák, lesz ideje megnézni.

Ketten is írtak neki. Egy Kálmán nevezetű férfi és igen, Géza is.

Érezte, hogy zavarban van.

x x x

Alig tudott a munkájára figyelni. Mintha összezavarodott volna benne minden. Éva néni, a mindenes is megkérdezte, hogy nincs tán valami baj.

A nőre gondolt a társkeresőn. Olyan dolgokra reagált az adatlapján, amire még senki. És még a kerekesszéke sem zavarta.

Az életére gondolt, az eddigi kibaszott életére... Minden percben meg kellett felelnie valaminek, valakinek. És soha nem tudta, hogy lesz-e értelme, eredménye.

Kezdődött azzal, hogy nem volt választási lehetősége, tanulnia kellett. És tanult tizenkilenc évig.

Aztán jöttek a különböző kötelezettségek... Kialakult egy kép róla, aminek szintén meg kellett felelnie. Ebben a képben az ő akarata egyre kevesebbet számított, senkit nem érdekelt, hogy mit gondolt, mit érzett, az meg végképp senkit, hogy mit szeretett volna.

A családja örült, hogy keveset kell foglalkozniuk vele. Ha valami bajuk volt, mindig megtalálták.

Aztán a nők, érzelmileg, anyagilag kihasználták. Egy idő után már nem is próbálkozott kapcsolat kialakításával...

És most itt van ez a hölgy a társkeresőn. Eldöntötte, hogy majd csak otthon nézi meg, válaszolt-e. Nem tudta eldönteni, mit szeretett volna inkább.

A nő válaszolt.

x x x

Örült, hogy egy értelmes emberre akadt a net világában. Ült a gép előtt a novemberi éjszakában...

Nem tudta eldönteni, hogy mit vár ettől a levelezéstől, ettől a férfitől? Mit várhat egyáltalán? Mit várhat ötvennyolc évesen még az élettől?

És Géza vajon mit vár egy ilyen ismerkedéstől?

A barátnői folyamatosan nyaggatták, hogy váljon el. Évek óta külön éltek. Aztán ott vannak a gyerekei, az unokái, a munkája...

Mit, kit vállalhat be így? Mihez van joga? Mihez lehet joga?

Vagy neki már csak ez van, egyik gyereke családjától a másikig? Ő már nem szerethet egy férfit sem? És őt sem szeretheti senki?

Válaszolt a férfi írására, az elérhetőségét is megadta.

x x x

Vasárnap volt, november 22-e, igazi őszi nap.

Napok óta gyűjtötte a bátorságot, hogy fölmerje hívni Milcsikét.

Adddig-addig tépelődött, hogy eldöntötte, fölhívja. Vesztenivalója nincs, legrosszabb esetben marad minden a régiben.

A hívószám kicsengett, majd a telefonba szólt egy női hang.

- Tessék!

- Halló, jó napot kívánok. Kárpáti Géza vagyok. Zavarhatok néhány percre...

A néhány percből másfél óra lett első nekifutásra. Akkor is azért szakították meg a beszélgetést, mert a férfi ebédre volt hivatalos az édesanyjához. A beszélgetést azonban délután folytatták. Aztán másnap este is.

Valahogy így kezdődött, próbáltak egymáshoz közeledni életük terhével...

Néhány nap múlva a férfi egyik barátja sms-ben megkérdezte, hogy mi újság vele. Ezt írta vissza: "A szerelemhajó elindult..."

Fotó forrása: Pinterest 

Szerkesztette: Budai Orsolya

-

KORTÁRS TÜKÖR

Irodalmi és Művészeti Magazin

-

www.orsolyabudai.com

-

https://budaiorsolya.blogspot.com