Urbán-Szabó Béla: Megharcolt boldogság

Fülledt nyári délután volt, a presszóban alig volt néhány vendég. Akik betévedtek, azok is jobbára két-három gombóc fagyira, jobb esetben egy kávéra, sütire.

A nő kínjában szinte ráhasalt a pultra. Nem szerette a délelőttöket. Nehezen telt az idő, a vendégek csak szállingóztak.

Sűrűn a faliórára nézett. Műszakváltás után egy kicsit megélénkül a forgalom, főleg a fagyi miatt. Aztán estefelé ismét van egy hullám, akkor jobbára beülős vendégekkel.

- Helló, Rozika! - lépett oda a pulthoz egy harmincas pólós férfi.

A nő nem mozdult, amit a férfi egyáltalán nem bánt, mert így jól szemügyre vehette Rozika kitüremkedő melleit a blúzból a pulton.

- Helló! A szokásos? - kérdezte unottan.

- Igen, a szokásos.

Egy idősebb pocakosodó férfi és egy fiatal nő léptek be a bejárati ajtón.

- Na, itt van már Perec képviselő úr a legújabb babájával! - mondta ajkbiggyesztve Rozika és a korsó sört a férfi elé tolta.

- Úgy látom, képviselő uram frissítette a felhozatalt.

Bal kézfejét végighúzta a száján.

- Ááá! Voltak már itt így együtt nem egyszer, csak te nem láttad még őket.

- Ez a szerencsétlen vajon sütis vagy gombócos?

Ezen jót nevettek mindketten.

Az idősödő férfi egyik kezével a fiatal nő combját markolászta, miközben néha beleszürcsölt az italjába.

x x x

Nem sokáig kellett kérnie Kiskatát most sem. Ezek a tanyasi fruskák egy selyemkendőért, egy kis cukis nyalánkságért mindenre kaphatók.

Ennek a lánynak a legritkább esetben szólt, nem szerette az anyja miatt. Az anyja elég rendesen kioktatta. Néha követelőző is volt emiatt.

Azért se kedvelte nagyon, mert egy szelet süti általában nem volt elég neki. Aztán alig bírta kivárni, annyit mammogott egy szelettel..

Most is már fujtatott, mint egy begerjedt bika, míg a lány csak maszatolta a krémest a tányéron.

"Milyen feszes a combja" - gondolta. Alig bírta magát türtőztetni.

Sok minden szólt a lány ellen, de ragaszkodott hozzá. A legjobb volt a tanyasiak között. Nagyon tudta, hogyan kell a férfinép kedvére tenni és engedelmes volt, mint egy kezes bárány.

Perec már arra gondolt, hogy milyen jó lesz neki. Előre beleélte magát a lánnyal való pitykézésbe. Ettől még jobban felizgult.

Valamikor a lány anyjával is próbált kikezdeni. A tanyasi viszonyok között belevaló nő volt, de hajthatatlan. Egész pontosan nem adta volna olcsón magát, több kellett volna neki, mint most bármelyiknek, nem elégedett meg apróságokkal, pénz is kellett volna. Sosem értette, hogy mire van úgy oda magával.

Mostanában hallotta éppen, hogy állítólag Kerék Pityuval tették össze magukat.

Elmúlt már az az idő, hogy könyörögjön neki. Itt a lánya, százszor jobb, mint amilyen az anyja lehetett fénykorában. Az öreg Kata csak kufircoljon a Kerék Pityuval!

Ahogy lefordultak az ismerős dűlőre, porfelhőt húztak maguk után. A szokott helyen beállt a fák közé.

Nem is nagyon kellett kérnie, a lány magától adta a fizetségért járót.

x x x

Az asszony kíváncsian méregette a lányát.

- Aztán vigyázz, nehogy úgy maradj! - figyelmeztette minden átmenet nélkül.

- Jaj, ne mondjon már ilyet!

- Na, na! Nem olyan nehéz úgy maradni.

- Apusról tud valamit? - próbált témát váltani Kiskata.

- Ki tudja azt, hogy éppen merre kujtorog! - csattan föl. - Másfél hónapja semmi hír róla.

Kis szünet után.

- Tán csak értesít valaki, ha el kell temetni... Szerelemből ennyi költséget senki nem fog bevállalni.

Kiskatának eszébe jutott, hogy talán két hete említette neki egyik munkatársnője:

- Úgy rémlik, mintha apádat láttam volna egy ismeretlen nővel Kecskeméten.

Egy férfi jött keresztül nagy lomha léptekkel az udvaron, Kerék Pityu volt.

- Ezt mostanában állandóan itt eszi a fene...Nincs ennek doga, hogy itt lopja a napot? Egyáltalán, mit keres nálunk?

- Ugyan má...! Csak a helyit keresi...

- Mit szól Margó, a felesége?

- Nincs annak egy szava sem...

- Apus egyszer itt tanálja, kitekeri a nyakát.

- Jó napot! Adjon Isten! - köszönt a férfi az ajtóban megállva.

A nők elkezdtek vihogni.

- Gyüttél? - szólalt meg elsőnek Darányiné.

- Hát, látod...

- Akkor én meg megyek - szólt Kiskata és oldalazva elment Kerék Pityu mellett, aki még mindig az ajtóban állt nekitámaszkodva az egyik ajtófélfának, úgy, hogy a melleivel súrolta a férfi mellkasát. Ahogy a lány elment Kerék Pityu mellett, az utána csapott a fenekére.

Ahogy ketten maradtak, egymás nyakába borultak. Mire belemélyedtek volna az ölelkezésbe, egy kocsi állt meg a kapuban.

Egy jól szituált nő szállt ki belőle. A csomagtartóból két tömött bevásárlószatyrot vett ki.

- Milcsike jött! - csillant föl a szeme Tabányinénak.

- Jó napot! - köszönt a feléje siető asszonynak.

- Egy pillanatra jöttem, nem szeretnék zavarni...

- Nem zavar Milcsike itt senkit - mondta Kerék Pityu a tapasztott ház ajtajában. - Zászlóállításra készülődtünk éppen...

Összenevettek az öreg Katával.

- Hoztam egy-két göncöt... Majd átválogatjátok Katika...

- Persze..., persze... Nem lesz azzal semmi gond...

- Segítsél behozni a csomagtartóból két paplant!

Milcsike a csomagtartóból két összehajtott paplant vett ki, amiket Katika magához szorítva vitt be az udvarra a ház felé.

Kerék Pityu elébe sietett, hogy segít neki. Két karját az asszony által magához szorított paplanok alá csúsztatta, hogy majd úgy vegye át tőle.

Az asszony fölsikoltott és nevetésben tört ki, de nem is nevetés volt az, hanem inkább iszonytató vihogás.

- Ne csecsrésszél Pityu! - visongta. - Bírjál mán magaddal egy kicsinykét!

Milcsike csak nézte ezt a két embert, akik mit sem törődve a világgal, együtt, egymásban keresték az örömüket, és egészen biztos, még boldogságukat is. Arra a bibliai mondásra gondolt, hogy boldogok a lelki szegények.

Meglehet, hogy így van. De egyáltalán nem biztos, hogy lelki szegények.

x x x

Lassan haladt a földes úton. Szerette Darányinét és két gyerekét. A lány, Kiskata, a városban, a helyi cipős üzemben dolgozott. A fia alkalmi munkákat vállalt. Őt is sokszor megbízták ezzel-azzal. Hóruk munkával bármikor meg lehetett keresni, a fizikai ereje is megvolt hozzá és a szorgalma is.

Az öreg Tabányi hol volt, hol nem volt. Semmi hasznát nem lehetett venni a tanya körül. Olykor hetekre eltűnt, állítólag most is. Ha kitelt az ideje valamelyik újdonsült nőjénél, néhány napra megjelent, hogy aztán kis idő múlva ismét fölszívódjon.

A fölösleges, kinőtt, agyon használt, megunt ruhákat Darányinéhoz vitte mindig. Katika nem győzött hálálkodni, csirkével, tyúkkal, tojással viszonozta.

Mióta Kerék Pityu ott sündörgött Katika körül, a férfitól időről időre kedvezményes áron birkahús és bárányhús is akadt. Úgy senki nem tudta előkészíteni főzésre ezeket húsokat, mint Kerék Pityu.

Egy nő ballagott a kőút felé. Ahogy közelebb ért, megismerte, Margó volt az, Kerék Pityu felesége. Megállt mellette.

- Üljön be! Beviszem a városba...

- Maga az Milcsike...Hát az jó lesz, mert egy kicsit sietős lenne a dolgom.

Milcsike azon gondolkozott, milyen élete lehet ennek a nőnek a férje mellett. Vajon tudja-e, hogy másodhegedűs Darányiné mellett?

Hogyne tudná! Nem marad titokban semmi a tanyavilágban sem.

Lehet, hogy róluk is van szóbeszéd? A volt férje, Feri, viselt dolgairól. Kikezdett vajon a tanyasi lányokkal, asszonyokkal is? Talán még nőt is vitt a tanyájukba?

Kerékné nem a bőbeszédűségéről volt ismert. Úgy elvolt magában. Ahogy kitette a városban, percekig köszönte a fuvart.

- Maga olyan kedves Milcsike... Nem is lehet a környéken ilyet találni, mint maga....

"Eddig sokra mentem vele", gondolta. Az járt a fejében, mit csinálhat most Géza ott messze. Utólag számtalanszor kiderült, hogy szinte egy időben gondoltak egymásra és szinte ugyanazt gondolták.

x x x

Fiatalkorában könnyen hiheti azt az ember, hogy sosem öregszik meg, nem fog rajta az idő. Aztán ez az illúzió gyorsan elmúlik.

Ott tartott, hogy csendes érdektelenségbe fulladt az élete, mikor megismerte Milcsikét. Azóta úgy érzi, más és új értelmet kapott minden. Reggel nemcsak azért kel föl, mert ott az idő, és mennie kell ide-oda, hanem valakiért is.

Ez a kapcsolat jelentette már az életét. Hajlamos volt azt hinni, hogy még a nap is másképp süt.

Hosszú útja volt mindkettőjüknek, míg egymásra találtak. És mint legtöbbször kiderült, rossz végén álltak a botnak.

Mindig mondogatta Milcsikének, az élethez bátorság kell, a szerelemhez különösen. Az ő esetükben pedig még inkább.

Nem egyszerű kerekesszékesként udvarolni egy nőnek. De elfogadni sem egyszerű egy kerekeszékes férfi udvarlását egy nőnek! Száz és egy okot bírtak volna mondani, hogy miért ne próbálkozzanak, de mélyen megérintette őket a másik szeretete, szerelme.

Olyanok voltak, mint a madarak, mindenre megrebbentek.

Gyakran mondta azt is Milcsikének, hogy az élethez őrültség is kell és a szerelemhez különösen.

"Ha elkezdjük észérvekkel dekázni az életünket, meglehet, hogy reggel föl sem volna szabad kelnünk" mondta Milcsikének egyszer. És átölelve a derekát magához húzta az asszonyt.

Tabányinéra és Kerék Pityura gondolt, Milcsike tanyasi ismerőseire. Ők bezzeg nem sokat törődnek azzal, hogy mit, miért és mikor.. Nagy a szerelem, nem izgatja őket, hogy férj is van, feleség is van, hogy mindketten házasok. Tudatlanságukban is felhőtlenül boldogok voltak.

Ők tudatosan élik az életüket. A legtöbbször megharcolják, olykor megszenvedik a boldogságukat. És mennyire örülnek, hogy így van!