Kosár
0
0 Ft
Szerelmes versek
KRISTÓFNÉ VIDÓK MARGIT - SZERELMES VERSEK
KRISTÓFNÉ VIDÓK MARGIT
KAROMBA ZÁRLAK
Tenger áradással víz alá merülnék,
fodrozódó hullámokkal egyesülnék,
ringatnak, ölelnek a bársonyos habok,
ég felé szállnak szelíden, derűs dalok.
Gyönyörű szemedben rubintos tűz ragyog,
lángoló csókodban végleg elporladok,
ez hát a szerelem,- meseszerű, csodás,
érzékek vad tánca végtelen lobogás.
Kandalló fényénél felszökkenő vágyak,
kezedet nyújtod, és én karomba zárlak,
éji csendben a két szív már együtt dobban,
izzó parázs alatt álmok sóhajtoznak.
Hajnalpír fázósan oson a szobába,
eltévedt napsugár lohol a nyomába,
elmúlik a félelem mi börtönbe zárt,
szivárványszínek festik át a láthatárt.
KRISTÓFNÉ VIDÓK MARGIT
SZERELMES VERS
,,Harapj, harapj, vagy én, haraplak!"
József Attila "Szerelmes vers"
Erőből csókolj,- mard az ajkam,
szoríts, és ölelj fájdalmasan,
kínozz csak tovább,- én, akarlak,
vágy gyönyörével betakarlak.
Gyötörj! Engedd, hogy érezzelek,
sóvárgó álmok lélegzenek,
szemeid fényében elveszek,
így jó!- mert nagyon szeretlek.
Zokognék, de lüktet a vérem,
eltűnik lassan minden félszem,
hozzád bújok, karomba kaplak,
,,Harapj, harapj, vagy én, haraplak!"
KRISTÓFNÉ VIDÓK MARGIT
RENDHAGYÓ VALENTIN-NAP
Elmondanám neked újra meg újra
reszkető hangon, csakis neked súgva,
szívemben tiéd az örök szerelem,
jéghideg fejfádra is ezt lehelem.
Ablakra rajzoltál piros szíveket,
szerelmed tüze táplálta hitemet,
mosolyod látom tűnő nap fényében,
holdfényes éjszakán csillag képében.
Virágvarázslat köszöntött naponta,
szaladtam mindig ölelő karodba,
túlcsordult érzelmek járták a táncot,
szemekben gyúltak izzó fényszilánkok.
Újabban én viszek neked virágot,
köszönve a Valentin-napi álmot,
hallom az andalító égi zenét,
érzem e szerelem bűvös erejét.
KRISTÓFNÉ VIDÓK MARGIT
HA ELMONDHATNÁM NEKED
Lapokat írtam tele, de széttéptem
mindet, mert nem tükrözték a lényeget,
talán elmondom egyszer majd szavakkal,
eléd állok,és küszködve zavarral
próbálok beszélni közös jövőről,
a mögöttünk hagyott nehéz időkről.
Most fáradt vagy, elhal a szó ajkamon,
talán adódik egy másik alkalom,
amikor meghallgatod engem mi bánt,
a nélküled-gondolat mennyire fáj,
felötlik,- de elűzöm rögtön messze,
sajnálom az elvesztegetett percet.
Csendes, önfeledt tűnődéssel nézem,
mint kuckózod magad karomba szépen,
fényszikra cseppek játszanak hajadon,
pillanatmosoly bársonyos ajkadon,
éj sötétjébe röppenek álmaink,
lámpafénybe szövik titkos vágyaink.
Ölelésedben a végtelent érzem,
mi soha meg nem szűnik,- bennem fészkel,
sejtelmes jövő a lebbenő árnyban,
összeforr testünk egy őrjítő táncban,
múló időben örök a pillanat,
alvó ábrándot ringat a pirkadat.
KRISTÓFNÉ VIDÓK MARGIT
CSAK ENNYIT KÉREK...
Most csak éljük át a pillanat varázsát,
karod ölel, érzem szíved dobbanását,
gomolygó álomképek a néma csöndben,
emlékek remegnek szivárvány könnyekben.
Ajkaid szótlanok, de mesél a szemed,
a gyötrő múltból kísértenek szellemek,
ne félj! - lelkem átölel, őrzi titkaink,
fájdalmam, - talán feledtetik csókjaink.
Újra elbűvölsz, és önfeledten nézlek,
feledni nem tudlak, csak általad élek,
várom a hívó szót, mely örömet adhat,
éjsötét felhőket fénnyé változtathat.
Mámoros érzés, miben mindketten hittünk,
szívünkbe zártuk, de még visszatekintünk,
elrepült évek soha vissza nem térnek,
csak szeress, ölelj még! - már csak ennyit kérek.
KRISTÓFNÉ VIDÓK MARGIT
CSAK VELED
Halványkék pára száll a légben,
csak halk neszezés minden léptem,
ajándék e nap, mire vágytam,
szellő susog, simogat lágyan.
Hallgatva virraszt a néma csend,
szívemben szerelem dala zeng,
varázslat tombol minden percben,
utazás az ismeretlenbe.
Tenger kincsem hiába lenne,
boldogság akkor sem teremne,
életünk hajója révbe ért,
köszönetet mondok létedért.
Szenvedélyünk viharként tombol,
érintésedre megborzongok,
angyal száll, megáldani a nászt,
míg két lélek egymásra talál.
KRISTÓFNÉ VIDÓK MARGIT
MINDENT KÖSZÖNÖK
Újra együtt ezen a szép helyen,
ahol a csoda megtörtént velem,
szerelmed adta a legszebb órát,
néztük az égen futó fénycsóvát.
Nem feledem az elmúlt éveket,
átéltük a nagy szenvedélyeket,
úgy ölellek itt, mint akkor régen,
szemed ragyog vágyaink tüzében.
Eljöttünk ide, és emlékezünk,
lassan utunk végére érkezünk,
tiszta vizű tó csillog a mélyben,
a mi dalunk csilingel a szélben.
Neked adnám a fénylő végtelent,
a világ nélküled értéktelen,
ha újra kezdhetnénk az életet,
megköszönnék mindent, - a létedet.
KRISTÓFNÉ VIDÓK MARGIT
ÖRÖK SZERELEM
Múlt ködéből felvillanó emlék,
alkonyi fény játszott a tó tükrén,
hullámokon repült a képzelet,
és akkor megláttalak tégedet.
Szemedben gyúltak kis szikrafények,
csak néztelek enyhe remegéssel,
arcomra gödröket gyűrt mosolyod,
ez a véletlen örömet hozott.
Kezedbe fogtad remegő kezem,
bárki láthatta csillogó szemem,
a legszebb érzés, mit megélhetünk,
történhet, bármi együtt lélegzünk.
Ezer kis örvény kavarog bennem,
megtalált álmom sosem engedem,
nézd a hattyúpárt, táncuk a válasz,
szemükben lobog a hűség lángja.
Azon az andalító szép estén,
megértettem, igazán szerettél,
már tudom mi az örök szerelem,
párban ébredni kócos reggelen.
KRISTÓFNÉ VIDÓK MARGIT
VÁRLAK...
Téged várlak a hajnali csöndben,
midőn csillagok fakón izzanak,
mikor a szél légiesen könnyed,
és megállni látszik a pillanat.
Körülöttem jéghideg a világ,
kelő Nap melege, még messze jár,
álmokat kerget alvó délibáb,
e világ téged mosolyommal vár.
Siess, kérlek!- takarj be, mert fázom,
melegíts fel ölelő karoddal,
reményként érkezzél,- fénysugáron,
ott várlak, hol a fák ránk hajolnak.
KRISTÓFNÉ VIDÓK MARGIT
VALLOMÁS
Csodára várva álmodom életem,
ölelő karodra éhezem,
hiába távolság érzem illatod,
elküldöm hozzád, az összes csillagot,
szél suttogjon füledbe édes dallamot,
eső koppanása,-legyen szívem dobbanása,
napfény csókolja lágyan arcodat,
villámok írják az égre, mennyire szeretlek,
aranyló felhők fodra betűket keretez,
bárhol is vagy örökké láthatod,
vallomás neked,- mely szférákon áthatol.
KRISTÓFNÉ VIDÓK MARGIT
BÍBORSZERELEM
Bíborvörösben fürdik az égbolt,
mozduló árny, - még reszketeg, félholt,
aranyló naplemente simogat,
a távolban egy sirály riogat.
Várom, hogy újra veled lehessek,
bűvöljön el megint a szerelem,
vágyról suttogjon remegő ajkunk,
messzire szálljon izzó sóhajunk.
Igéző alkony, mámoros este,
fénylő cseppek ragyognak szemekben,
lágy esti szellő borzolja hajunk,
ennyi szépségtől elakad hangunk.
Szikrázó fények a két poháron,
gyöngyöző pezsgő, édes románcok,
káprázatos játék,- a pillanat,-
csak szeress, míg eljön a pirkadat.
KRISTÓFNÉ VIDÓK MARGIT
ÉRINTÉSED ÉRZEM
Árnyakba olvadó, halkuló zajok,
a szürkeségben bíbor nap andalog,
rózsafényű alkonyt rejt a fák lombja,
süvöltő szél felel a fájdalomra.
Érintésed érzem - szenvedély lángol,
feltörő emlék újra hozzád láncol,
zafírkék égre felhők fátyla borul,
kóborló szívem itt marad zálogul.
Csalogat újra a fénylő messzeség,
átkarol kezed - jó ez a csendesség,
selymes bőröd simogat, elvarázsol,
csak téged nézlek, nem a gyertyalángot.
KRISTÓFNÉ VIDÓK MARGIT
HA MAJD EGYSZER...
Ha majd hajadban ezüst csillám ragyog,
arcod bársonyán sápatag lesz a pír,
szemed sem tündököl úgy, mint a zafír,
ajkamról akkor is neked szól dalom.
Forrásként adom az éltető erőt,
mártózz meg bennem, szerelmem ringató,
a csend-tükrén emlékeink illanók,
simogatsz lágyan, de már nem perzselőn.
Sóhajodban reszket egész életünk,
és én köszönök neked, minden órát,
percet, melyet boldogságban élhettünk.
Ha majd egyszer gyász száll fájó szívemre,
holt emlékeinkből lelkem táplálom,
foltos létemet velük enyhíthetem.
KRISTÓFNÉ VIDÓK MARGIT
MIÉRT?
kihunyó csillagok az égen
elhullanak csillagösvényen
titkaink lesi az alvó táj
ne szólj kedves - a beszéd most fáj
vad lázként izzik szenvedélyünk
felhők takarják el reményünk
miért tűnik el minden mi szép
nappallal az éji csillagkép
harmatcseppekké váló álmok
szikráznak, mint üvegkristályok
miért kell veszítenünk mindig
midőn a hajnal fénye izzik
lehet-e szivárvány sírokon
mikor az ég alja bíboros
miért érezzük a lobogást,
ha nem halljuk a szívdobogást
KRISTÓFNÉ VIDÓK MARGIT
Ő, A NŐ
Egy bűvös szó,- a Nő,
lehet még tipegő,
sehova siető,
tiniként kesergő,
az örök hisztiző.
Ifjú hölgy bombanő,
szívében megtörő,
menyasszony lebbenő,
feleség istennő,
anyaként kitűnő.
Bánatos szepegő,
elhagyott szerető,
örökké nevető,
bajokat feledő,
szerelmes epedő.
Haragtól sziszegő,
vesztesként csüggedő,
kacéran igéző,
álmokat kergető,
az örök kétkedő.
Bosziként eltűnő,
seprűvel röppenő,
szellemet idéző,
örökös fecsegő,
mindenben feltűnő.
Szívében reszkető,
sebeit viselő,
családot éltető,
jogokért tüntető,
az igaz örök-Nő.
Értsd, és érezd...
Szerkesztette: Budai Orsolya