Horváth - Tóth Éva: Babonák

A hajnal üde vattacukor-rózsaszínje puhán lopódzik be szobámba a sután logó függöny vaskos résein át. Szemhéjamat feszegetve csobban belém az új nap fény-gyöngye. Álmosan pislogva bámulom a plafonon kergetőző s egyre sárguló csíkokat, és magamban azon morfondírozom, hogy jó lett volna még kicsit pihenni. A függönyre pillantok.

- Áruló! - dörmögöm felé morcosan. Pedig nem is tehet csáléságáról. Én vagyok az elkövető. Nincs létrám. Ami egyfelől szerencsés dolog, hiszen legalább nem tudok alatta átsétálni, hogy aztán bajt hozzak vele fejemre. Másfelől meg amúgy sem szeretek ingatag, magas dolgokra felmászni, mert szédelgek tőle. Kivéve, ha nyerít és négy lába van. De a létra az nem ló.

Nyújtózom egy nagyot szemeimet véletlenül sem megdörzsölve, mert a reggeli kábulatban nem emlékszem, hogy dörgölésre melyik okoz bánatot, s melyik örömet. Így aztán a csipa mosdásig a helyén marad, punktum! Megnézem a telefonomon az időt, s dátumot. Péntek 13. Egész álló nap. Ejh! A sok babonás fazon majd az őrületbe kerget lépten-nyomon. Nem is tudom, mit kell ennek olyan nagy feneket keríteni. Ez is olyan nap, mint az összes többi. Az emberek hajlamosak túlmisztifikálni a megmagyarázhatatlan dolgokat. Pedig biztos, hogy teljesen szimpla, nem péntektizenhármas napokon is előfordul, hogy balul sül el valami, csak nem nagyítjuk fel. De mihelyst okunk van valami miatt jobban figyelni a negatívumokra, hát meg is tesszük. Már aki, mer' mondjuk én nem. Egyáltalán nem foglalkozom a hiedelmekkel.

Megvonom vállamat és elbotorkálok a fürdőszobáig. Persze, hogy beverem a könyökömet az ajtófélfába. Mint általában a legtöbb reggelen, noha évek óta ebben a lakásban élek, mégsem szoktam meg mi hol van. Most kezdhetek neki takarítani, amint hazaértem a munkából, mert sajgó végtagom vendégeket jelentett be. S törvényszerűen akkor fog érkezni valaki, amikor katasztrofális állapotok uralkodnak. Akkor aztán szabadkozhatok, hogy ez amúgy máskor nem így néz ki... Ők meg mosolyuk mögött azt gondolhatják, hogy te jó ég, létezik ennél nagyobb rumli is?!

Az abrosszal fogom indítani a folyamatot, csupa bor. Hazug bor! Hazug, mert kilöttyenve valami jót kellene hoznia tudomásom szerint. Mivel rossz passzban voltam tegnap (pedig csak tizenkettedike volt), így nem csupán magamba lötyögtettem jócskán, hanem testem mellé is, a terítőre, hátha... De amilyen mázlista vagyok, nem lesz abból semmi se, csak koptathatom majd a marhaepe szappanomat a folton. Megint...

Csalódottan nézek farkasszemet tükörképemmel a fehéren világító neon fülsiketítő zajában. Elszörnyedek a nagy lila púpon, ami a homlokom jobbra eső felén ékeskedik. Mit mondjak? Az ágyam fölé függesztett lópatkó jól eltalált pár napja. Kellett nekem annyit kalimpálni, amikor azt álmodtam, hogy a szomszéd "csúnyarezső" virágcsokorral kerget, mert feleségül akar venni. Fogalmam sincs mi a csudáért játszottam a szendét, álltam volna meg, aztán lesz, ami lesz. De neeeem! Én aztán nem! Suhogtattam a nagy büdös semmit karjaimmal a fene nagy álmodozásban. És bumm. Jött a patkó. Mondjuk igaz, ami igaz, a lidérces álmokat valóban távol tartja. Fel is ébredtem az ütésre menten. Csak ne fájt volna ennyire! Mindegy is, ez már ott marad egy darabig. A patkó meg kicsit messzebb költözött. Hogy pontosan merre, nem tudom, mert még nem találtam meg, úgy eldobtam mérgemben. Amúgy sem volt valami autentikus a falra akasztott fa feszület alatt.

Büszkén nézem azonban a tükröm ragyogóan tiszta felületét. Már legalább 6 éve nem törtem el egyet sem. Már csak 1 év és letelik a múltkori összetörése miatti hétévbalszerencse, főként a párválasztásban. Huhúú! Sorban állnak majd a férjjelöltek az ajtóm előtt! Végre nem csak a vízórás pasi ácsorog majd ott olyan kitartóan. Mondtam neki a múltkor, hogy legközelebb hozzon virágot magával. Így nem kap annyi szánakozó pillantást a szomszédjaimtól, míg arra vár zsebre dugott kézzel az ajtómnak támaszkodva, hogy hazaérjek munkából és beengedjem leolvasni. Még a vállát is megveregetik cinkosan kacsintva, ha valami növényzettel lófrál ott!

Nekikezdek kibontani a hajamat. Fejcsóválva megmosolygom magam, hogy még mindig befonom elalvás előtt, pedig már nem is ér derékig. A nagy vigyorgás közepette egy pókot pillantok meg ereszkedése közben. A vállam irányába kacsingat mind a 8 nyavalyás szemével. Na nem, kiskomám, ebből nem eszel! Már a könyököm szólt a vendégekről, te ne ártsd bele magad! És nincs az a pénz, aminek az ígérete elegendő lenne ahhoz, hogy hozzám érjél! Nemtakarodsz! Menjél innen elfele!

Széles ívű mozdulatokkal elhagyom a fürdőszoba immár szertefoszló csendjét és a konyha felé veszem az irányt. Az előző eseménytől izgatott pihegéssel készítek egy kávét. Mivel jeles nap van, hát teszek bele rumot. Vagyis a kevéske rumhoz adok némi kávét. Ha már benne maradt a pohárban tegnapról. Nehogy kárba vesszen! Előre szólok a kedves szellemeknek, hogy csupán vízre vonatkozik a szabály, miszerint ráönteni tilos, mert csak annak a jelentése, hogy meghívtuk őket egy stampó hákettőóra. De ez rum! Halljátok? RUM! Szóval #maradjatokotthon #gósztpajtások. Hallatlan, hogy egyesek nem tudják, hol a határ! Meg azt, hogy intimszféra. Belegyalogolnak az aurámba, mint a buszon az emberek, ha sokan vagyunk.

Nnna. Inkább megetetem a macskát, mert már lenyúzza a bőröm, olyan éhes. Nem csoda, hajnal négy óta nem evett. Mázli amúgy, hogy nem fekete. Nem is tudom, mit csinálnék, ha egész nap azt kellene lesnem, hogy jobbról balra vagy balról jobbra szaladt át előttem. Pláne, amikor kergeti a szellemeket. Akik azonnal jönnek szomjasan, ha nem üres pohárba öntöm a vizet. Nincsjobbdóguk! Nem bánom én már azt se, csak maszkot vegyenek, meg másfél méter, s felőlem ücsöröghetnek a konyhapulton. Csak ki ne borítsák a sót, mert irtózatos veszekedést csapok, ahogy az ilyenkor elő van írva. Pláne, ha babonából dobálni kezdik a válluk fölött és mondjuk, pont a szemembe lökik. Hát akkor is lesz balhé, szóval inkább ki se boruljon.

Rumos kávé bent, indulhat a nap! Vagyis felöltözöm. Pizsiben mégsem mehetek dolgozni. Mehetnék... De aztán valószínűleg többször sem kellene bemennem. Igazából a rumoskoffein sem valami jó ötlet, de már mindegy... Kiszellőzik, mire beérek. Végtére is nem buszsofőr vagyok. Mi baj lehet? Mókásabb lesz a körióra...

Mindig feszengek, ha gombolós cuccot veszek fel, nehogy mellégomboljak, mert aztán jön a sok balul elsülő dolog. És baromi hülyén is néz ki, az aszimmetriáról nem is beszélve. Tulajdonképpen nem szeretem a gombolós holmikat, de ha kéményseprőt látok csak tudjak már megfogni valamit! Nemigaz? Hátha szerencsém lesz.

Döbbenet, mi megy a rádióban! Mindig elképedek az emberi butaság határtalan voltán. Ezen a péntek tizenharmadikán vannak fennakadva! Mintha valami fránya nemzeti ünnep lenne! Micsoda eszement tanács, hogy morzsolgass lóherét a tenyeredben, s akkor jó napod lesz! Már ha nem rúg pofán az a szegény elgyötört jószág. Én mondom, döbbenet! És az, hogy ha jobbra tüsszentek pénzhez jutok, ha meg balra, akkor csalódás ér. Ebben a járványügyi helyzetben az efféle dolgokért lincselés jár a metrón. De most komolyan! Ki írja ezeket a műsorokat? Hogy mehet le élő adásban? Hihhhetetlennn badarságok! Hová vezet ez?

Lekopogom, én semmi ilyen marhaságban nem hiszek. Szerencsére nem vagyok babonás. Jaj, mi lenne velem akkor? Nem is hallgatom tovább a rádiót, inkább megyek dolgozni, le ne késsem a buszt! Csak tudnám, hogy hol a kulcsom. Hát persze, hogy a táskámban! Az meg bent az asztalon maradt... Nnna, hát csak lekésem! Ha már vissza kellett jönnöm érte inkább leülök pár másodpercre, nehogy baj legyen! Kellett nekem belehallgatni abba a műsorba! Most biztos rám ragadt az a sok buta babona! A média! Mindig csak a média...

Szerkesztette: Budai Orsolya

-

KORTÁRS TÜKÖR

Irodalmi és Művészeti Magazin

-

www.orsolyabudai.com

-

https://budaiorsolya.blogspot.com