Budai Orsolya: Klári

   A reggeli napfény pajkosan bújócskázott a redőny rései között. Egészen Klári orráig kúszott, s huncutul megcsiklandozta. A lány hirtelen kinyitotta gyönyörű, smaragdzöld szemeit, s azon nyomban görcsbe rándult a gyomra.

- Ó, nem! Már reggel van! Még nem akarom! Nem akarok felkelni! Aludni akarok! Sokat, nagyon sokat. Ma nem akarok iskolába menni! - cikáztak a gondolatai, s izmai megfeszültek.

- Hiszen szombat van. - súgta nyugtatólag egy kedves hang a gyorsan repkedő gondolatok mögül.

- Tényleg. Szombat van. Édesanya nem jött ébreszteni. - sóhajtott kicsit könnyedebben. Bár tudta, hogy így is csupán két napot nyer. Most ez is jólesett. Nagyot nyújtózott, majd a fürdőszobába indult.

- Szia Csillagom! Jó reggelt! Mit kérsz reggelire? - kérdezte mosolyogva az anyukája.

- Szia Anya! Csak egy pirítóst. Kicsit rossz a gyomrom. - hadarta Klári a szavakat.

- Nem vagy jól? Mutasd a homlokod! Már napok óta panaszkodsz a gyomrodra. Meg kellene nézetnünk az orvossal!

- Igazán nem szükséges! - hárította el gyorsan az ötletet. - Biztosan gyorsan rendbe jövök!

- Nos, jó, várhatunk még egy-két napot, viszont amennyiben nem javulsz, akkor mindenképpen hívom a rendelőt. Ezzel nem lehet viccelni! Készítek neked egy kamilla teát. Jót tesz a gyomrodnak. Az iskolában minden rendben?

- Ö, igen. Minden rendben! - válaszolta gyorsan, de érezte, hogy talán nem volt elég meggyőző, mert az anyukája enyhén felvonta a szemöldökét. Nem mondhatja el neki az igazságot. Különben is, lehet, hogy az ő hibája.

- Rendben. Ugye tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz? Nem létezik olyan, amit ne lehetne megoldani!

- Igen. Tudom, de semmi baj. Igazán! - bólogatott, megerősítve szavainak hitelességét, amit igyekezett maga is elhinni. - Lehet, hogy csak a matek doga miatt van. Az egész osztály feszült miatta.

- Miért nem szólsz apának? Tudod, hogy szívesen segít.

- Igen, majd szólok.

- Rendben, drágám! Pihenj akkor, rád fér! Agyon terhelnek benneteket az iskolában. Az a sok stressz! Majd délután tanulsz.

- Jó. Igazad van. Készítesz nekem egy kis husilevest? Te készíted a világon a legfinomabbat! Az talán jólesne!

- Persze, kincsem! Igaz, hogy ma még szombat van, de miért is ne főzhetném meg ma? Mindjárt oda is teszem. Pikk-pakk készen lesz! Te csak lazíts! - simogatta meg lánykája arcát, majd sürgött-forgott, és kezei nyomán repkedtek az edények.

Klári a szobájába vonult, majd ismét gondolataiba mélyedt. Talán igaza van az anyukájának! Talán mégis meg lehet valahogyan oldani ezt a helyzetet. Talán. Gyorsan elhessegette a férfiről feltörő képeket, ahogyan őt bámulja, majd ahogyan véletlenül hozzáér a melléhez. Ismét émelyegni kezdett a gyomra. Bekapcsolt egy vidámnak ígérkező filmet. El kell terelnie valahogyan a figyelmét.

A hétvége úgy szaladt el, mintha meg sem történt volna. Hétfő reggel igazán nehézkesre sikerült a felkelés. A lány sietve felöltözött. Gyönyörű, dús, gesztenyebarna haját szorosan összekötötte. Korához képest túlságosan nőies alakját bő, barna pulóverbe rejtette, majd nagy levegőt vett, egy kis mosolyt erőltetett az arcára, és a konyhába indult.

- Szia Anya! Jó reggelt!

- Jó reggelt, csillagom! Reggelizel? Készítettem neked egy könnyű szendvicset.

- Majd később megeszem! Köszönöm! - kapta fel az asztalról a kis csomagot. - Most rohanok, Szilvi már vár!

- Rendben, de ne felejtsd el!

- Ok-ok!

- Vigyázz magadra! Legyen szép napod! - lehelt puszit lánykája arcára.

- Köszi! Neked is! Szia!

Az iskola ajtajában már izgatottan várta legkedvesebb barátnője. Hosszan megölelték egymást.

- Szia! Hogy vagy? - üdvözölte a lány arcát vizslatva.

- Szia! Úgy-ahogy. - húzta el a száját Klári. - Nem sokat aludtam.

- Elhiszem. Gyere menjünk, mindjárt csengetnek. Később még beszélünk! - sietett a terembe Szilvi.

A tanórák egymás után suhantak tova. Klári egyre idegesebb lett.

- Veled megyek. Ne aggódj! - súgta Szilvi, majd bátorításul megszorította barátnője kezét.

- Nem. Tudod, hogy nem jöhetsz. Kovács azt mondta, hogy egyedül menjek a tankönyvekért. Csak akkor adja ide, hogy le tudjak vizsgázni, különben megbuktat.

- A barom! Tudom, már ezerszer átbeszéltük, de még mindig hihetetlen számomra, hogy csak így akar tesiből átengedni. Most is azt mondom, hogy szólj légy szíves a szüleidnek!

- Nem! Nem akarom, hogy szégyenkezzenek miattam! Nem akarom, hogy megtudják, hogy Kovács legutóbb is megérintette a melleimet! Persze úgy tett, mintha csak véletlen lett volna. Undorító! - borzadt el az emléken Klári.

- Ahogy gondolod. Én biztosan szólnék. Viszont, ott várlak majd a szertár közelében. Csak hogy tudd. - nézett biztatólag barátnője szemébe a szőke, vékony lány.

- Te vagy a legcsodálatosabb barátnő a világon! Ezt sose felejtsd el! Mindig emlékezz rá!

- Nekem is Te vagy! - ölelte meg szorosan Szilvi.

- Most mennem kell! - pillantott órájára Klári.

- Ok, menjünk!

Az apró szertárban fülledt tornacipő szag terjengett. A tanár széles vigyorral fogadta Klári érkezését.

- Szervusz! Már vártalak! - csillantak fel apró, szürke szemei, melyek a lány csontjáig hatóan fürkésztek. Klári hátán végigfutott a hideg. Erőt vett magán, majd megszólalt:

- Jó napot tanár úr! Itt vagyok. Elkérhetem a könyveket?

- Ne siessünk annyira! Ülj csak le! - mutatott az ajtó melletti székre a férfi. - Hozom a könyveket. Beszélgessünk egy kicsit. - húzta közelebb a székét Kovács, majd egy határozott mozdulattal elfordította a kulcsot a zárban. Klári nagyot nyelt.

- Ne félj! Minden rendben! Megmutatom, hogy miből készülj! Ebben találod a talajgyakorlatokat. - tette a lány ölébe a könyvet. Lábait Kláriéhoz szorította, majd vastag, húsos tenyerét a lány combjára tette. Miközben magyarázott, keze egyre feljebb tolakodott, egészen a hajlatig, mígnem megérintette a szemérem dombot.

A lány pulzusa az egekbe emelkedett, feje lüktetett, szédült, gyomra a torkában járt. Azt érezte, nyomban elhányja magát.

- Ne! Hagyjon! - lökte el a férfi kezét undorodva.

- Ugyan már, szépségem! Gyere, mást is tudok még neked mutatni! Jó lesz, meglátod! Még senki sem panaszkodott.

- Nem, én nem...nem akarom! - kiáltott fel Klári. - Azt mondta, hogy ideadja a könyvet, és levizsgázhatok.

- Te kis rüfke! Mit képzeltél! Ha nem leszel velem kedves, megbuktatlak! Garantálom! - fújtatott a tanár. Szürke szemei szikráztak a haragtól.

- Inkább meghalok! Engedjen ki! Engedjen ki! - kiáltott ismét Klári.

- Ne kiabálj! Még meghallják! Takarodj innen! - kapott a kulcs után a férfi.

- Akkor gyere vissza, ha hajlandó vagy velem tanulni!

- Nem, nem jövök vissza! Soha többé! - zokogott most már a lány, majd felpattant, és kiviharzott a folyosóra.

- Nehogy el merd mondani bárkinek, ami történt, mert megjárod! - szólt utána fenyegetőleg Kovács.

A szertár ajtaja hangosan becsapódott. Klári még hallotta, ahogy a tanár szitkozódik, de ő csak el akart innen menni. Minél messzebbre.

- Mi történt? - Nézett rá hatalmas szemekkel barátnője, aki a sarkon várakozott. - Hallottam, hogy kiabálsz, már majdnem elindultam segíteni.

- Jaj, Szilvi! Hogy is gondolhattam, hogy átenged enélkül. Megmondta! Megmondta, hogy csak akkor enged át, ha... - hangja elcsuklott.

- Ha mi?

- Ha kedves leszek vele. Érted! És megérintett. Ott.

- Ó, az a...! Most mit tegyünk?

- Semmit! Mindennek vége!

- Mi az, hogy vége?

- Hogy nincs megoldás!

- Mi az, hogy nincs más megoldás? Már hogyne lenne! El kell mondanod a szüleidnek a történteket.

- Nem lehet! Megfenyegetett. Azt mondta, hogy nem mondhatom el senkinek!

- Dehogynem mondhatod el! Még szép, hogy elmondod! Ha te nem, akkor viszont én szólok!

- Nem! Ne tedd! - nézett rémülten Klári. - Ezt nem élem túl! Ez nagyon ciki! Tiszta szégyen!

- Már hogyne élnéd túl! Megoldjuk! Egyébként pedig semmi szégyellnivalód nincs! Nem a te hibád! Az övé! - nyugtatta barátnőjét Szilvi.

- Megoldjuk. - ismételte Klári elrévedt tekintettel. De hogyan? Anyukája is ugyanezt mondta reggel. Lehet, hogy mégis van megoldás? Lehet, hogy tényleg segítséget kell kérnie?

- Kitaláljuk! Nem lehet, hogy tönkretegyen ez a gusztustalan tanár! - rántotta vissza gondolataiból barátnője határozott hangja.

- Nem tudom, Szilvi...át kell gondolnom. Még most is forog a gyomrom. Borzasztó érzés! Hozzám ért azokkal az undorító kezeivel. El kell valahogyan felejtenem! Le kell mosnom az érintését!

- Gondold akkor át, de ne sokáig! Ki tudja, még kivel tette meg ezt rajtad kívül! Ez is jusson eszedbe! Nem engedhetjük, hogy ezt tegye a lányokkal! Veled.

- Igazad van. - bólogatott Klári elgondolkodva. - Viszont most fel kell dolgoznom, ami az előbb történt.

- Jó. Holnap beszéljünk!

- Mire mennék nélküled!

- Nagyon is sokra! Csak most összezavarodtál. Érthető okokból.

A reggeli napfény ma is kíváncsian kukucskált be a redőny résein át. Klári sápadt arcát szeretettel vette karcsú sugárujjai közé.

- Kincsem! Kelj fel! Mindjárt indulnod kell. Azt hittem, már felébredtél! Elkésel! - lépett a félhomályos szobába az édesanyja. - Gyere! Segítek öltözni! Tudod, úgy, mint régen, amikor egészen kicsi voltál. - simította meg a dús hajat, majd a kedves arcot, ám azzal a mozdulattal el is kapta kezét kislánya bőréről.

- Úristen! Miért vagy ilyen jéghideg? - sikoltott fel rémülten.

Kapkodva húzta fel a redőnyt. A látvány, ami fogadta, a retinájába égett. Klári élettelen alakja mellett gyógyszeres dobozok hevertek kiürítve. A lány szája szélén rászáradt fehér hab éktelenkedett.

- Istenem! Mit tettél? Miért? - ordított torkaszakadtából, egyetlen lánya halott testét ölelve. Feltörő könnyei mindkettejük arcát eláztatták.

A ravatalozóban megjelentekre rég nem látott keserűség, és a fájdalom szürke köde borult. A hollófekete koporsó ölelésében egy bájos, tiszta szívű leány aludta örök álmát. Olyan békésen, ahogyan életében ezt már soha nem tehette meg. Az édesanyja bágyadt tekintettel figyelte Klári egykor ragyogó, most azonban hószínűvé vált arcát. A nyugtató injekciók, amiket az orvos napok óta adagolt neki, megtették a hatásukat. Szinte jelen sem volt. Másképpen nem élte volna túl ezt az egész borzalmat. Az édesapja tíz évet öregedett ezalatt a hét alatt. Súlyos karikák íveltek szemei alatt, homlokráncai megszaporodtak. Szilvi még mindig sokkos állapotban, remegő lábakkal állt legjobb barátnője ravatalánál. Mint egy rossz álomban. Csupán ebből nem lehet felébredni. Ez a valóság. A valóság, amely mindannyiuk számára a legszörnyűbb rémálom.

A gyönyörűen vésett, aranyozott betűk hitetlenkedve hirdették a megváltoztathatatlan tényt: 'Szendrei Klára, élt 14 évet. Angyalok őrizzék örök álmát!'

Klári hirtelen, hatalmas levegőt véve, csatakos verejtékben úszva tért magához. Zihálva lélegzett, majd az órája kivetítőjére pillantott. Hajnali három. Pizsamája csuromvizesen tapadt testéhez, izmai megfeszültek, mellkasában feszültség lüktetett.

- Nem, nem lehet, hogy ez történjen! Nem hagyom, hogy ezt a fájdalmat átéljék miattam, és magam miatt sem tehetem meg ezt a butaságot. - sóhajtott, majd gyorsan pizsamát cserélt. - És nem bújok el többé! Nem hagyom, hogy bántsanak! Kiállok magamért!

Másnap reggel, Szilvi ismét izgatottan várta a kapunál. Ujjaival idegesen dobolt a nadrágján. Alighogy meglátta barátnőjét közeledni a sarkon, feléje futott.

- Szia! Mi újság? Hogy vagy? Mire jutottál? Alig tudtam aludni! - zúdította barátnőjére szavait.

- Szia! Az igazat megvallva, mindenféle megfordult este a fejemben. Arra gondoltam, hogy öngyilkos leszek. - suttogta szemlesütve barátnőjének Klári.

- Atyaég! - meredt rá Szilvi. - Isten őrizz, hogy ezt megtedd! Tudod, hogy mindannyian belehalnánk mi is? A szüleid...ó, Klári, nehogy...

- Ne aggódj! Átgondoltam. - szólt közbe határozottan a lány. - Sőt! Volt egy szörnyű éjszakai álmom, amiben láttam az egészet, ahogyan megtörtént. Mindannyian ott voltatok, borzasztó volt. Mintha csak igaz lett volna. Szóval, a lényeg, hogy másképpen döntöttem.

- Éspedig? - pislogott kíváncsian Szilvi.

- Ma szólok a szüleimnek. Tudom, hogy megértik, és támogatnak. Nem is tudom, miért láttam ennyire borúsan a dolgot, amikor anyukám is mindig azt mondja, hogy bármivel fordulhatok hozzájuk. Elhomályosított a félelem, és a szégyen. Most már világosan látom.

- Nagyon helyes! Örülök, hogy végül belátod, hogy ezt kell tenni. Biztosan fegyelmit kap ez a Kocsis.

- Nem tudom, nem lesz egyszerű. Valószínű, hogy letagadja.

- Lehet. Viszont így helyes, és neked van igazad. Még az is lehet, hogy jelentkeznek más lányok is, akiket molesztált.

- Lehetséges. Meglátjuk! Mindenesetre, nem szabad hallgatnom erről! - erősítette meg barátnője szavait Klári.

- Anya, beszélnünk kellene! - kezdte mondandóját aznap este a lány.

- Mi történt? Hallgatlak, kincsem!

- Apának is szóltam, mindjárt jön. Kérlek, maradjatok nyugodtak!

- Kicsit megijesztesz. Azért igyekszem, megígérem. - nézett megértően, és figyelemmel lányára az édesanyja.

- Itt vagyok, édesem! Mit szeretnél mondani? - lépett a nappaliba az apukája.

- Az igazság az, hogy történt valami az iskolában, amit először nem mertem elmondani nektek, viszont azt hiszem, mégis itt az ideje. - húzta el a száját Klári, majd részletesen elmesélte a testnevelés tanárral történteket.

- Istenem! Éreztem, hogy nem stimmel valami a suliban. Gyere ide, hadd öleljelek meg! Holnap bemegyünk, és beszélünk az igazgatóval. Minden rendben lesz! - biztatta anyukája.

- Igen. Nem úszhatja meg ez a .... - próbálta visszafogni indulatait az édesapja, majd mély levegőt vett, és kifújta a feszültséget. - Hogy képzeli, hogy csak egy ujjal is hozzád ér! Hihetetlen!

- Most már tényleg minden rendben lesz, apa! Köszönöm, hogy megértitek, és támogattok!

- Ez a legtermészetesebb, drágám! Ez a legtermészetesebb! Nagyon szeretünk. Bármi is történjék. Ezt mindig tudd! - erősítette meg az édesanyja.

- Tudom, és én is szeretlek titeket! Szerintetek mi történik majd Kováccsal? - kérdezte kicsit elbizonytalanodva.

- Nagyon valószínű, hogy megindítanak egy fegyelmi eljárást. Egy percig se aggódj! Ott leszünk melletted! Még az is lehet, hogy kiderül, hogy másokat is megpróbált bántani. Istenem! Nem hiszem el! - rázta a fejét az apukája.

- Igen. Szilvi is ezt mondta.

- Szilvi is tud erről? Őt is bántotta?

- Nem, őt nem, viszont nagyon rám bízta, hogy mondjam el nektek.

- Nagyon helyes! Örülünk, hogy ilyen barátnőd van!

- Igen, végig mellettem állt.

- Nos, kincsem, akkor holnap intézkedünk. Próbáljuk meg kipihenni magunkat! Gyere, hadd öleljelek meg még egyszer! Köszönjük, hogy elmondtad nekünk! - húzta magához nagylányát az anyuka megkönnyebülten.

- Csatlakozom! - szólt Klári apukája, s átölelte a számára oly' fontos hölgyeit.

Másnap délután, az igazgatói irodában, kellemetlen, ám annál fontosabb beszélgetés zajlott. A fegyelmi eljárás megindult, amely során több, hasonló eset került napvilágra. Kovács tanár úr ezzel befejezte pedagógusi pályafutását. Börtönéveinek letöltése alatt, volt alkalma megtapasztalni a bántalmazó szerep után az áldozat szerepét is, amely elgondolkodtatta tettei súlyáról és következményeiről.

Klári sikeresen befejezte a középiskolát, majd megkezdte jogi tanulmányait, hogy minél több bajba jutott lánynak segíthessen.

(A történet valós esetet dolgoz fel. Szeretettel ajánlom 'Klári' emlékére, aki azonban soha nem ébredt fel a rémálomból. Továbbá, 'Szilvi' emlékére, aki felnőtt korában sem tudta feldolgozni legkedvesebb barátnője tragikus halálát. Nyugodjatok békében! Angyalok őrizzék csendes pihenéseteket! )

Kép forrása: Pinterest

Kapcsolódó oldalak: