Kosár
0
0 Ft
Balazsits István - Haiku versek
Balazsits István - Haiku versek
Nyári zivatar
virágok színét soha
ki nem moshatod.
Kis virágszirmok
igazgyöngyöt őriznek
színekbe rejtve.
Virágmodellek
a kifutón, minden
szín jól áll a rózsán.
Csend jár szépségben,
egy hulló virágszirom
táncol a fényben.
Jó szóval öntözd
lelkem, és meglásd virág
nyílik belőle.
Szalad az idő,
hortenziák szirmain
pirul már a nyár.
A nyár hevében
észre se vettem, kinyílt
az őszirózsa.
Szelídül a nyár,
harmatcsendek suttognak
az elmúlásról.
Egy cseppnyi világ
a szellőrózsa szirmán,
kisütött a nap.
Mikor már a zöld
nem ragyog olyan fénnyel,
kopogtat az ősz.
Itt maradsz velem,
elnyelnek a csillagok,
a részed vagyok.
Egy nyíló virág
a mérhetetlen szépség
mértékegysége.
Az élet amúgy
szépen folyna, ha mi nem
állnánk útjába.
Vénülök, már a
kardvirág fodrok után
is megfordulok.
Még egy szamurájt
is lefegyvereznének
kardvirágaim.
Semmi közepén
reményeid támasztod
a végtelenhez.
Úgy maradnék még,
vihar előtt a szépség
bennem hullámzik.
Mint fűzfaág, arra
hajlik szívem virága,
ahol szeretnek.
Fényt hoz a hajnal,
piros takaró alól
lustán kel a nap.
Télre készülve
pipacsmezőt préseltem
emlékezetbe.
Fehér tölgy
A befagyott tó
tükrében fésülködik
tél menyasszonya.
Zúzmara
Angyalok varrnak
az égi műhelyekben
fehér kabátot.
Csipkekesztyűben
kokettálnak a téllel
a városi fák.
Meglestem, ahogy
fekete hajadba túrt
a sápadt holdfény.
Ha festő volnék,
nem festenék semmi mást,
csak mosolyodat.
Éjszaka
Sötét pillangó
szárnycsapásai között
merengő idő.
Ellenállásod
falat emel, engedd meg,
hogy szeresselek.
Amíg a remény
gyertyája ég, addig nincs
vége mindennek.
Fagyott rózsaszál
Téli hangulat,
nyarat idéző illat,
szívemben tavasz.
Édes megadás
Mint a virágok
a fényre, kinyílok én
a szeretetre.
Szemed tükrében
fénylő lélekrezdülés
ma is ugyanaz.
A hálás ember
mindig gazdag, azt látja
meg, amije van.
Harmatcseppekből
köszön a reggeli fény,
égi üdvözlet.
Múltat és jövőt
fejemben hordozom, de
vállaim nyomják.
A hangok közti
szünet csendjétől szólal
csak meg a zene.
Az elmélyülés
szembesít azzal, aki
valójában vagy.
Halálból fordul,
és nyílik majd újra az
élet virága.
Nem nyithatják ki
azt a börtönt, amibe
önmagad zártad.
Szárazra fagyott
virágok nyílnak újra
deres csipkével.
Zúzmarás nádszál
borul a fagyos földre,
tél csendje húzza.
Zárt templomajtón
áll egy megsárgult cetli:
A kulcs Istennél.
Opálos égen
kopasz nyárfák terelnek
bárányfelhőket.
A gondolatok
olyanok, mint a felhők,
jönnek, és mennek.
Önmagad felé
ásva sok-sok szemetet
kell kidobálni.
Tartozásom van,
de ezt csak szeretetben
fizethetem ki.
Összeköt dühöd
azzal, mitől épp akarsz
megszabadulni.
Tél
Hallgatnak a fák,
őrzik az üzenetet
gyökereikben.
A fák zúzmarás
díszt felöltve hajolnak
még a tél előtt.
Csak a mélységbe
ugorva derül ki, hogy
tudsz-e repülni.
Vihar tép fákat,
nem a szél, nem a fa, én
vagyok nyugtalan.
Ezüst szálakból
sző a holdfény palástot
csupasz ágakra.
Hogyha keresed
nem találhatod, az út
talál meg téged.
Nincs az a sötét,
mi el nem múlik egyszer,
fény születik ma.
Börtönt építünk,
ha elhisszük, mit mások
rólunk gondolnak.
Védett árnyékban
szunnyadó szirmok őrzik
a nyár színeit.
Mindent nem kaphatsz
meg, csak mire valóban
szükséged is van.
Havas ágon ül
a zord idő, fekete
lélek fehérben.
Rózsaillatot
dédelgettem a nyáron,
télre is maradt.
Tél van. A nyárra
csak fagyott virágaim
emlékeztetnek.
A csend tart tükröt
nekem, megmutatja, hogy
mi van énbennem.
Lengőajtó csak
énünk, amin a lélek
ide-oda jár.
Nem hiheted azt,
hogy ami láthatatlan,
az rejtve marad.
Ami az észnek
lehetetlen, azt a szív
még elérheti.
Rohanunk, nehogy
lemaradjunk, elmúlik
közben az élet.
Nem a fűrész sír,
hanem a fa, amikor
elkezdik vágni.
Ha virágról írsz,
magadnak is azzá kell
válnod előtte.
Szerkesztette: Budai Orsolya
____________________
KORTÁRS TÜKÖR
Irodalmi és Művészeti Magazin
-
www.orsolyabudai.com
-
https://budaiorsolya.blogspot.com