Kosár
0
0 Ft
Budai Orsolya - A torkos kiskecske
A torkos kiskecske
Gigi a hátsó udvarban legelészett. Már elmúlt dél is, ő pedig az utolsó fűszálat is nagy élvezettel elfogyasztotta, majd ijedten bámult maga elé. A gazdasszonya még mindig nem érkezett meg az utánpótlással, pedig ilyenkorra már mindig hozta az újabb adag ínycsiklandozó zöldségeket. A kiskecske a kapuhoz ment, és kíváncsian nyújtogatta a nyakát, hátha meglátja Sárika nénit, aki nem csak finomságokkal látta el, hanem minden alkalommal megvakargatta növekedő kis szarva tövét, majd megsimogatta kedves kis buksiját.
- Hol lehet ugyan Sárika néni? Már régen itt kellene lennie. A pocakom is elkezdett korogni. Most mitévő legyek? Borzasztóan éhes vagyok. - morfondírozott magában.
Ahogy így tanakodott, egyre hangosabban, és hangosabban korgott a hasa, ám a gazdasszony csak nem érkezett az ebéddel. Gigi elkezdett hangosan mekegni. Majd még hangosabban, aztán még hangosabban, míg végül szomorúan sírdogált. Ahogyan így kesergett magában, könnyes szemein keresztül feltűnt neki, hogy résnyire nyitva maradt a kertkapu. Odaballagott, átdugta a fejecskéjét a résen, és ügyesen átpréselte magát a szűk nyíláson.
- Sárika néni mindig innen szokta hozni azokat a finom káposztákat, amit annyira szeretek. Megkeresem én magam, és jóllakok! - gondolta elégedetten, és már el is képzelte, ahogyan falatozza a jóízű, reccsenő leveleket. Teljesen összefutott a nyál a szájában.
Ahogy haladt lefelé a kertben, megérkezett az első ágyáshoz. Zöld levelek ágaskodtak ki a földből, és narancssárga tövek látszottak alattuk. Gigi nem emlékezett pontosan, hogy hogyan is néz ki a káposzta, mindig csak az ízére koncentrált. Csukott szemmel majszolgatta, és élvezkedett a mennyei zamaton.
Így megkérdezte az előtte lévő zöldségtől:
- Te vagy a káposzta?
- Nem, én a sárgarépa vagyok. A föld alatt nő a szép hosszú, sárga testem. A leveleim pedig zöldek, de azok nem is olyan finomak, mint a káposzta. - válaszolta a sárgarépa. - Menj csak még egy kicsit tovább! - javasolta, és örült, hogy nem őt szerette volna megkóstolni ez a korgó pocakú kiskecske, akinek már olyan hangosan kiabált a hasa, hogy talán a kert végében is hallani lehetett.
Gigi tovább sétált, és megállt a második ágyásnál, ahol szép zöld levelek között hosszúkás, szintén zöld rudacskákat látott. Itt is feltette a kérdését:
- Te vagy a káposzta?
- Nem, én az uborka vagyok, és még nagyon kicsike. Sokat kell még növögetnem, de ha jó sok eső esik, és kisüt a napocska, hamar felnövök. A káposztát én magam nem ismerem, de menj csak bátran tovább! Kívánom, hogy rálelj hamar! - válaszolta készségesen a kicsi uborka.
Nem volt mit tenni, a kicsi kecske tovább ballagott, és hamarosan egy újabb ágyás következett, ahol szintén megállt, és megnézte a zöld levelek között megbúvó piros gömböcskéket. Gyanús volt neki, hogy nem ő lehet, akit keres, de biztonság kedvéért megkérdezte:
- Te vagy a káposzta?
- Nem, én a paradicsom vagyok. Látod milyen szép piros a ruhám? Kezdetben zöld színű, majd sárgás, és végül ilyen szép piros színem lesz, ahogy a nap sugarai megcirógatnak. A káposztát nem itt találod. Ballagj csak tovább, kicsi kecske! - javasolta a paradicsom is.
Gigi már kezdett igazán elkedvetlenedni, hogy ilyen hosszú utat kell bejárni, és még mindig nincs meg az az ínycsiklandozó káposzta. Már a lábai is remegtek az éhségtől, de összeszedte minden erejét, és a következő ágyáshoz tipegett.
- Te vagy a káposzta?
- Igen, én vagyok. Látod, milyen szép zöld, húsos, reccsenő leveleim vannak? Csak úgy roppan.....
A csinos kis káposztának azonban nem volt ideje befejezni a mondandóját, mert az éhes kis kecske hamm, egy szempillantás alatt bekapta a roppanó húsú leveleket, és már le is nyelte.
- Hmmmmmm, pont olyan finom, mint amire emlékeztem! - mormogta magában.
Már éppen egy második káposztát igyekezett bekebelezni, amikor Sárika néni hirtelen megállt mögötte.
- Te kis huncut! Gyere csak vissza a helyedre! - mondta mosolyogva, és még egy káposztát magukkal vittek, hogy Gigi a hátsó udvarban később elfogyassza.
A kis kecskegida készségesen ballagott gazdasszonya mellett, és közben elképzelte magában, hogy milyen jó is lesz neki ezután, mert amikor megéhezik, csak kibújik a résen, és sorban megkóstolja a finom zöldségeket.
Azonban Sárika nénit sem kellett félteni. Ezután mindig idejében hozta az ebédet, a kaput pedig a férje, Józsi bácsi megerősítette, hogy ezután ne bújhasson azon át sem kecske, de mégy egy tyúk sem.
A korábban meghirdetett rajzpályázat nyertese:
Ujlaki Diána Eperke /12 éves/
Köszönjük a gyönyörű rajzot! :)
Szeretettel köszönöm a további beküldött rajzokat minden kedves gyermeknek és segítőjének! :)
Kedvesek!
A meséim között kettő különleges jelentőséggel bír számomra.
Az egyik ez, a kicsi kecske története, a másik pedig a kicsi fecskéről szól.
Édesanyám gyermekkoromban nem csupán könyvekből mesélt nekem, hanem egy-két apró, tanulságos történetet is kitalált. Nagy kedvencem volt a kis kecskéről szóló mese, aki nagyon éhes volt, ezért elindult a kertbe, hogy megkeresse kedvenc eledelét, a káposztát. Útközben minden zöldséget megkérdezgetett, hogy Ő-e a káposzta. A zöldségek pedig elmesélték hogyan néznek ki, így fel lehetett idézni őket képileg.
Ezt a mesét is kicsit tovább gondoltam, és picit bővítettem, új szereplőket találtam ki hozzá.
Szeretettel ajánlom Édesanyám (Budai Béláné Réthy Erzsébet) emlékének, aki még szerencsére ezt a mesét is olvashatta, és nagyon szerette a közös mesénket. Bízom benne, hogy Nektek is tetszik majd! Fogadjátok szeretettel!
Léleköleléssel: Orsi